Termékleírás:
Ez a gép ugyanazokkal a funkciókkal rendelkezik mint az U-221A-s társa, pneumatikusan dönthető szerelőoszlop és ugyanígy rögzíthető bontófej ami az oszlop elején elhelyezett gombbal végezhető el. Amiben eltér az a segédkar ami az oldalán helyezkedik el, és ennek köszönhetően széles, alacsony profilú gumikhoz és defekttűrő abroncsokhoz is egyaránt használható. Ez a segédkar a rajta elhelyezett kétirányú kis karral mozgatható fel és le, és három féle segítséget tud nyújtani. Az egyik a központosító konbinált lenyomó ami abban segít, hogy lenyomhatom vele azokat kerekeket a körmökre a befogatás előtt amin felnivédős illetve úgynevezett peres gumi található. Ez a központosító még abban tud segíteni, hogy amikor visszahelyezem a gumiabroncsot akkor le tudja nyomni a perem alá és mivel két helyen csuklik ezért ha egy pontra ráhelyezzük akkor az asztallal körbe forog. A második a manuális viszintes görgő ami az abroncs felszerelésénél nyújt segítséget olyan formán, hogy a gumit lent tartja a felni közepén amíg forog körbe az azstal. A harmadik az emelő tárcsa aminek a funkciója benne is van a nevébe, ez azt jelenti, hogy amikor bontom le az abroncsot akkor ezzel alányúlok és forgás közben tudom emelni a gumit. Ennek a gépnek is található a hátoldalán egy robbanó tartály ami az abroncs felhelyezésben nyújt nagy segítséget. Ez a funkció a fújtató pedál teljes lenyomásával érhető el, ilyenkor nyagynyomású levegő áramlik ki a megfogó körmök mögött elhelyezett furatokon keresztül. Használat közben ennek a szerelőgépnek is kell a 8bar légnyomás, az olajzás és a vízleválasztás amiben segítséget nyújt a gépen elhelyezett regulátor ami áll egy olajzó pohárból, egy vízleválasztó pohárból és egy nyomásszabályzóból.
- Az abroncsot mindig légteleníteni kell mielőtt a gumiszerelő gép segítségével le akarjuk szerelni a felniről
- A pneumatikusan dönthető szerelőoszlop a nagy kerékszélességgel rendelkező abroncsoknál előnyös amikor a szerelő asztalra helyezzük
- A gumiszerelő gép pneumatikus lenyomókaja segít elválasztani az abroncsot a felnitől, ezzel elősegíti a szerelőfej behelyezését
- Pneumatikus rögzítésű, előre-hátra csúsztatható szerelőoszlop előnye, hogy egyszerűen és pontosan tudjuk a kerékszerelő gép bontófejét az abroncs és a felni közzé
- A gumiszerelő gép szerelő oszlopa egy oldalon található, ami nagy előnyt jelent kis méretű gumi szervizekben
- A vízszintes görgő fixen a bontó fej mögött nyomja az abroncs peremét, ezzel megakadályozza annak kiugrását ez peres kerekeknél szokott problémát okozni visszaszereléskor
- A defekttűrő abroncsok merev erősített fala esetenként kicsúszik a felniből visszaszereléskor a gumis gép nem csak a vízszintes görgővel nyomja a peremet, hanem egy rögzíthető peremnyomóval is ami teljesen körbe forog a kerékkel
- IT kiegészítés vagy gyors töltő funkció annyit takar, hogy a gumis gép befogó körmei mellett levegő kivezetések találhatóak, melyek hirtelen nagy nyomású levegő segítségével visszapattintják az abroncsot a felnire
- A kerékszerelő gép segédkarján található emelőtárcsa segít az abroncs emelésével leszerelésnél
- Komplett levegőegység és nyomásszabályozóval már a kerékszerelő gép asztalán beállítható a kívánt nyomás
- A Lincos gumis gép rendelkezik CE tanúsítvánnyal, ami minden géphez kötelező a Magyarországon
- Magyar, angol nyelvű használati utasítás
- Feszültség: 380V / 3 fázis / 50Hz
- Súly: 321 kg
- Méretek: [szélesség x hosszúság x magasság]: 76,5x96,5x105 cm
Műszaki adatok:
- Szerelő oszlop: automata (dönthető)
- Gumiszerelő gép tartozékok: központosító, lenyomó-peremnyomó; 1 db lenyomókar; élvédő; 4 szett fel/leszerelőfej védő műanyag; 1 szett rövid körmös-megfogó védő; vízszintes görgő; kerékfuvató; kerékszerelő vas; vízlevalasztó és olajzó; emelő tárcsa
- Lenyomókar ereje: 2500kg
- Segédkar: jobb oldali
- Gyorstöltő
- Kerékszerelő vas nélkül nem használható
Kerékadatok:
- Max. kerék átmérő: 41"
- Max. felni méret (külső megfogás): 21"
- Max. felni méret (belső megfogás): 24"
- Min. felni méret (külső megfogás): 10"
- Min. felni méret (belső megfogás): 12"
- Max. kerékszélesség: 14"
Garancia: 1 év
A termék felvétele: 2019 September 20, Friday.